1. csepp

Kezdem megszokni, hogy mindig napszemüvegbe kell lennem. Mélybarna szemem, jegesebbé változott, és lebarnulni sem tudok. Nem mintha azon éltem volna, hogy lebarnulok, bőröm mindig is sápadt volt.

 Még mindig abba a Burger King-be dolgozok. Viszont feltűnt egy s más magamon. Mindig is imádtam a hamburger illatát, most meg hányni tudnék. Akárhányszor bejön egy ember megérzem az illatát, és megkívánom őket.

 Mázlimra –vagy mi – meleg vagyok, így akárhányszor bejön egy nő, a vére illatát elnyomja a parfümje. Olyankor mindig kiráz a hideg. Soha nem undorodtam semmitől, és senkitől de amióta kinőttek a fogaim, és megvilágosodott a szemem, teljesen megváltoztam.

 Azóta, hogy akkor meghaltam, nem megyek a dokkok közelébe.

Éhes vagyok. Akármit eszek nem segít. Muszáj valamit ennem. Vér. Soha nem ittam vért, pedig már két hónapja vámpír vagyok. De egy halott már nem tud meghalni, igaz?

 Időközben beköszöntött a tél. Reggel hat óra van, szóval az ébresztőm hangos csipogásba kezdett. Nyújtózkodtam egyet, majd kinéztem az ablakon. A nap csillogott a fehér hótakarón. Ledobtam magamról a takarót, és belelépek a mamuszomba.

 Van egy lakótársam. Svéd, és egyetemre jár. Mindig együtt megyünk, adok Neki enni, és együtt megyünk haza.

 Bekopogtam a szobájába.

- Felix? – Kopogtam ismét.

- Fürdő. – Megfordultam, és benyitottam a fürdőbe. Olyan ínycsiklandó illat csapta meg az orrom, hogy azonnal olyan érzésem lett, mintha tele lenne a hasam.

 Felix megvágta az ujját a borotvával.

- Megvágtam ezzel a szarral – Dobja el a tettest, ami hatalmas plottyanással a teli kádba landol.

 Fogalmam se volt mit teszek, csak közelebb léptem Hozzá. Megemeltem az ujját, és megszagoltam. Elsőnek csak a lefolyó vérét nyaltam le, aztán rácuppantam a sebre is. Felix keze remegni kezdett, amikor fogaim óvatosan végig karcolták bőrét.

 Kell még. Lassan, tényleg nagyon lassan végig nyaltam a tenyerét, aztán a csuklóján lévő ütőérnél megálltam. Elmosolyodtam és lassan megpusziltam.

- Ez egy picit fájni fog – Mondom. Oké, lehet még soha nem szívtam ki ember vérét, de tudom azt, hogy ha nem a fő eret harapjuk meg, nem kerül bele annyi méreg, hogy meghaljon, szóval kinyitottam annyira a szám, hogy ne érjem a fő eret.

 Felix hangosan felordított, én meg átharaptam szinte a csuklóját. Csak szívtam és szívtam, Ő meg próbált elmenni, de nem engedtem, és lábai erősen rángatóztak.

 Amikor befejeztem, Felix arca vörös volt, és tele könnyekkel, a sírás miatt. Elmosolyodtam, és megnyaltam az egyik fogam, majd nyelvemet a szájába nyomtam.

 Szerencsétlen fel se fogta mi történik, de visszacsókolt. Megemeltem lábait, s a derekam köré fontam. Alig bírta megemelni azt a kezét, amibe haraptam, de azért próbálkozott.

 Berúgtam a szobám ajtaját, és rádobtam az ágyra. Gyors mozdulatokkal letéptem Róla pizsama nadrágját, és megtörve a csókot a hasára fordítottam. Nagyokat lélegzett, aztán levettem magamról is a nadrágot.

 Betérdeltem Mögé, és Ő egy nagy üvöltéssel üdvözölte a farkam.

 Úgy sétáltunk egymás mellett, mintha nem történt volna semmi fél órával ezelőtt. Száját, a sáljába temette, és nézte a földet. Én a zsebembe dugtam a kezeim, és az utat sasoltam. Minden egyes lélegzetvételemmel bepárásodott a szemüvegem, ami rettenetesen irritált.

 Amikor a Burger King-hez értünk, Felix intett egyet, és elindult, de én utána kaptam, és szerencsétlenségemre azt a csuklóját kaptam el, amelyiken a sebet csináltam, így felordított, és én elkaptam a kezem.

- Felix, gyere be kérlek. Adok enni. – Könyörögtem Neki. Hosszas hezitálás után, belépett a gyorsétterem ajtaján. Letekerte a sálat a nyakáról, és leült a szokásos helyére.

 Beléptem a konyhába, és felvette a pólót, meg a sapit, és elkezdtem elkészíteni Felix szokásos reggelijét.

 Felix mosolyogva elfogadta, és én leültem Vele szemben.

- Figyelj… Felix… tudod

- Vámpír vagy. – Harapott bele a szendvicsébe.

- Valami olyasmi. – Bólintottam. Előre nyúltam és levettem Felix kesztyűjét, és feltoltam a kabátja ujját. A csuklóján ott díszelgett két véres pont. Nem is az fáj Neki, hogy azok ott vannak, hanem a körülötte lévő méreg, ami megölheti, de nem fogja, mert nem haraptam bele az ütőerébe.

- Ne haragudj. Nem tudtam ellenállni.

- És a szex? Azzal mi van? Csak megbasztál, és ennyi? – Hadarta. Folyamatosan csak ráztam a fejem.

- Nem, Felix. Nem csak baszás volt. – Felix megkönnyebbülten csúszott lejjebb a széken, és belekortyolt a teájába.

 Amikor Felix befejezte a reggelit, egy csókkal búszúzott. Remekül indul a nap.

Már a második vevőt fogadtam, aki egy nő volt. Barna haja fátyolként omlott a vállára. Fekete szövetkabátot viselt, nagy keretes szemüveget, vállán egy barna bőr táska, és a mellkasához szorított egy könyvet.

- Jó napot – Köszönt, majd felnézett a táblára, és nagy szemekkel fürkészni kezdte. – Egy kávé lesz, és mini palacsinták. – Bólintottam, majd hátra kiabáltam, a rendelést, addig én elkészítettem a kávét. Rátettem a tálcára, és elvettem a mini palacsintákat, amiket aztán a kávé mellé helyeztem.

- Köszönöm… - Kezdi fürkészni a névtáblám – Chester?

- Chester – Bólintok helyeselve. A nő mosolyogva elviszi a tálcát, és leül egy üres asztalhoz.

 Ilyenkor nincsenek sokan, majd suli után, özömlik be a jónép. Hála istennek én csak délig dolgozok, mert még nem vagyok tizennyolc.

Az ajtó kivágódott, és a hideg azonnal ellepte az éttermet. Öt pali lépett be. Egyik Bő gatyát, és Bő kabát. Bőre kissé Barnásabb, és kék haja szana-szét állt, orrán egy szemüveg.

 Mögötte egy hatalmas afro hajú fiú sétált. Bőrkabátja alatt megvillant a Metallica pólója. Harmadik pali kissé érdekesen nézett ki. Vörös haja, és a kis pihe az állán kiemelte férfiasságát – pedig kb velem egyidősek – És mellettük egy vágott szemű vékonykás pali sétált.

 És az ötödik. Akinek a vére illata, teljesen elkábított, és a szemeiből áradó energia… nem tudtam mit csinálni, amikor megálltak előttem, és kértek.

 De nem hallottam semmit. Nem tudtam Róla levenni a szemem. Hallom ahogy ver a szíve, és ahogy a vér folyik az ereibe.

 Az enyém lesz. Mindenhogy. A rabjává váltam az első pillanattól.

Vissza kérdeztem, hogy mit kérnek, és gyorsan rádobáltam a tálcára. Lehuppantak a fotelos részre, majd a mellettük lévő asztalhoz léptem mintha letakarítanám.

- Oké, beszéljük meg. – Kezdi a buggyos nadrágos japán, miközben kicsomagolja a burgerét – Kell egy énekes – Harap bele.

 Énekes? Hisz én tudok énekelni!

- Ohmm – Dugom bele a kötényembe a rongyot – Hallottam miről beszéltek és… ummm – Kezdem forgatni az ujjaim – én tudok énekelni… valamennyire. – Köhögtem.

- Mi a neved? – Kérdezi a japán.

- C..Chester Bennington

- Oké, Chester… Énekelj – Fordult felém egész székével.

- Khmmm I tried so hard, And got so far, Int he End it doesn’t even Matter. I had to fall to lose it all, buti n the End it doesn’t even Matter – Énekeltem. Feltoltam az orromra a szemüvegem. A japán vissza fordult, és gyors tanácskozásba kezdtek.

- Ülj le – Tapogatta meg a mellette lévő széket. Kihúztam, és leültem. – Mike vagyok Mike Shinoda. Gyere el holnap ide. Pont ebbe az időpontban. – Tolta elém az összefirkált szalvétát. Jól mélyen a zsebembe tettem.

- Én Brad vagyok – Emeli fel a kezét a nagy hajú.

- Joe

- Dave

- Rob vagyok hello! – Rob. Életem. Vérem. Szerelmem.

 Egész este nem ment ki a fejemből Rob.